PUCÉR PASIK A PARKOLÓBAN...

...avagy Vészhelyzet helyett szélhelyzet Hollandiában! Viharos szél fúj, alacsonyan repülnek a tyúkok az út szélén. Csodálkozva néznek kétfelé a két szemükkel, mert tulajdonképpen csak kapirgálni készültek. Bendzsiről majd letépi a kutyaruhát a szél, úgy néz ki a nyaka körül lebegő köpönyegével, mint Superman, csak a gatyó hiányzik róla. A tenger őrülten hánykolódik, tajtékosan-habosan csapódik szét cseppekre a hullámtörőkön a víz. És ekkor megjelennek a belgák. Nem számít, hogy január van, ők előkapják a kisbuszaikból meg a nagy autóikból a vitorlákat és a deszkákat, indulnak szörfözni. Nem bermudában, persze, de itt én azon sem csodálkoznék! Ősszel, olyan tíz fok magasságában, zuhogó esőben, egy páros futott el mellettem, és a pasi mezitláb volt! Nem a hajléktalan szállóra igyekeztek, márkás futószerkóban voltak egyébként. Na, ennyit a hollandokról, vissza a belgákhoz! A neoprén ruhában úgy néznek ki, mint a jugoszláv békaemberek - ifjabbaknak ajánlott "olvasmány": A tanú c. film! - és a keményebb legényeknek még a sapka-kesztyű része is hibádzik a kezeslábasnak, így felébred bennem az anyai ösztön, legszívesebben rájuk szólnék, hogy ne rohangáljanak nekem itt sapka nélkül, mert megfázik a fülük, a kezük meg ráfagy a kapaszkodóra. Láthatólag nem zavarja őket a  hideg, élvezik a száguldást. Aztán jön még csak a java! Kijönnek, és csak úgy lazán a parkoló kocsik között álldigálva letolják a szörfös cuccot bokáig. Nem néztem oda, de ha jól láttam, nem volt alatta semmi. :) Azért anyai szívem megnyugodott, mert jól megtörölköztek és szárazat vettek. Itt a vége, fuss el véle, holnap legyenek a pucér pasik a ti vendégeitek.

TÉLEN IS VAN TENGER?

Ezt nem ötévesen kérdeztem, hanem 10 nappal ezelőtt, mikor először pillantottam meg a tengerpartot behavazva és elállt a lélegzetem. Már november óta sétálok itt a holland partokon, észre kellett vennem, hogy kissé másképp mutat a nagy víz, mint mikor nyaralók, fürdőzök lepik el a homokos strandokat. De mégsem kattant át az agyamban a megszokott kép; a napsütötte nyári vízpart maradt a fejemben. Pedig még nevetgéltem is magamban, hogy mennyire imádok kagylókat meg kavicsokat gyűjteni, csak azt nem gondoltam volna, hogy ezt egyszer sapkában és kesztyűben fogom tenni.
Már a reggel fantasztikus volt. Arra ébredtem, - ha még nem mondtam volna, látom az ágyamból a Nap felkeltét, - hogy kint minden fehéren szikrázik és egy tűzpiros üveggömb lebeg a nagy fényesség közepén. Rohantam ahogy voltam, neglizsében, ki a hidegbe a fényképezőgépemmel, de nem adta vissza a töredékét sem a látványnak...
És aztán a tenger. A kékek, szürkék, zöldek kontrasztja és játéka a hófehér parttal... A hó ropogása a talpam alatt, a sirályok vijjogása a havas csöndben, a tenger moraja a télben. Egy új világot nyitott meg számomra.
Nemcsak a szépségét, a veszélyességét is megtapasztaltam, mikor a hétvégi telihold elindította a dagályt. Besétáltam a kutyákkal egy hóval fedett homoknyelven, és mikor kifelé jöttünk, megláttam, hogy már nincs félsziget, csak sziget körülöttünk, a lassú hullámokban csapkodó vizet nemcsak a szél mozgatta, elindult komótosan kifelé a víztömeg. Nem cunami volt, csak szépen, centinként emelkedett a vízszint, nekem mégis ijesztő volt a felfedezés. Bokáig gázoltunk a jeges vízben néhány métert, mire elértük újra a partot. Hát, így tanulom én, alföldi leányzó, tisztelni a tengert.

SKÓTOK-E A HOLLANDOK?

AVAGY A KIVÁNDORLÓ SKÓTOK TALÁLKOZÁSA A NÉVTELEN ALKOHOLISTÁKKAL

Már írtam nektek arról, hogy mennyire fontos a hollandoknak a takarékosság. Azt is említettem, hogy milyen mondást hallottam András barátomtól 25 évvel ezelőtt Londonban? Talán igen, de ismétlés a tudás anyja, tehát: „A hollandok azok a skótok, akik kivándoroltak Skóciából, mert nem bírták a nagy pazarlást.”

Szerintem ez nagyon vicces, bár holland barátaim nem örülnének neki, azt hiszem. Pedig, tény, ami tény, legelőször ezek a szavak ragadtak meg az agyamban, hiszen minden kirakatról, hirdetési újságról ezek köszönnek rám: KORTING, STUNT, OP=OP, OPRUIMING, 2+1GRATIS, 2DE HALF PRIJS, GOEDKOOP, ACTIE… Igazából most sem vagyok tisztában azzal, hogy szó szerint melyik mit jelent, de tudom, hogy ilyenkor kell venni a bármit, mert most olcsóbb! Azt hiszem, ezzel a hollandok úgy vannak, mint az eszkimók a hóval. Hallottátok már, hogy az eszkimóknak nagyjából negyven szavuk van a hóra, és ezek a hó különböző minőségeit jelentik, amit ők meg is tudnak különböztetni? Kinek mi a fontos, mi a túlélés záloga, ki mit ismer és szeret mélyrehatóan. 

Hogy ne tűnjön úgy, hogy gúnyolódom, szeretném árnyalni a képet. Azt már a tűzijáték őrülettel kapcsolatban említettem, hogy időnként a hollandok is elvesztik a fejüket, és elszórják az összespórolt pénzt hajcihőre. Most például „kermis”  azaz vidámpark volt a „Koopzondag”-on Nijmegenben. Minden hónap első vasárnapja bevásárló vasárnap. Ezt úgy szervezik, hogy valamilyen programhoz, témához kapcsolják  az adott hétvégét. Tehát bejön a család vásárolni, ha netán nem bringával jönnek, mert kell az autó a nagyobb tételek hazaszállításához, akkor bizony ilyenkor fizetni kell a parkolásért, és ez nem elég, ugye, mert hiába van ilyenkor piac a sétálóutcák közepén, - nagyon kedvező árakkal, - azért vásárlás közben meg-megállnak a fánkosnál (olliebollen), sült krumplisnál (verse patat), halasnál (hollandse nieuw), vattacukrosnál és most még hozzá jön a vidámparkos számla is… 

Mi a jó oldala ennek az egész olcsóság mániának? Az, hogy nem mohón keresik a hasznot, korrekten kereskednek.  Bárhol 2 és 2,50 között van a forró csoki, nem kérnek csillagászati árat csak azért, mert belvárosi helyre ültél be. Mindig visszaadják centre a visszajárót, és nem kell szégyellned, hogy elfogadod. A borravalót tukmálni kell. Teljesen megértik, ha valamiből az olcsóbbat választod, abszolút partnerek a jobb ajánlat kiválasztásában. Bármilyen kis összeget fizethetsz bankkártyával, nem gondolják, hogy nanémá, ennek nincs hatvan centje egy liter tejre a bukszában...

És akkor jöjjön, ami még nem volt! Ez itt a reklám helye! Még elmenekülhetsz, ha nem vagy rá kíváncsi. De én megpróbáltam a lehetetlent –ha kicsit ismersz, tudod, hogy ez mennyire távol állt tőlem… Szóval, holland lettem. 

Hogyan? Számolok, könyvelek, rendet teszek az életedben – még azt is tudom, kinek milyen könyvet adtam kölcsön és mikor jár le a személyim!!! – és jobban élek ugyanannyi pénzből! Nos, ez olyan, mint a fekvőtámasz, felülés, futás… Nem könnyű hozzákezdeni, de ha megteszed, nagyon hálás vagy, hogy befektetted ezt az energiát a saját életedbe, mert sokkal jobban érzed magad utána! Hogy meg tudod-e tanulni? Hogy nagyon nehéz lesz-e? Az elején igen… Aztán rutinná, szokássá válik. Mondhatnám, holland leszel.  

Szóval mire érdemes koncentrálnom, mit kell tennem, hogy kézbe vegyem a pénzügyeim az életem és hogy jöttek ide az alkoholisták? Tudod, a névtelen alkoholisták így csinálják: CSAK MA kontroll alatt tartom magam, csak erre a 24 órára koncentrálok! TE A VÁLTOZTATÁST VÁLASZTANÁD MOST, ITT, MA? HA IGEN, AKKOR IDE KLIKKELJ, KÉRLEK SZÉPEN! 

 

Lehet, hogy nem bízol bennem? Én vagyok az utolsó, akitől pénz ügyben tanácsot fogadnál el? Értem én... Ne felejtsd el, hogy már egy éve a kivándorolt skótok közt élek! NA, JÓ, HA TE IS SKÓT VAGY AKKOR ELŐSZÖR LASSAN, MEGFONTOLTAN LÁSS NEKI AZ INGYENES PRÓBAPROGRAMNAK, AMIT A BANNERBEN A BLOGON (ITT BALRA) IS MEGTALÁLSZ, AMI UTÁN A FIZETŐST - SZERINTEM - AKARNI FOGOD!

Várom a sikertörténeteket! Holland-Oláh Gyöngyi

KI ÉR ITT RÁ BLOGOT ÍRNI?!?!

Mióta visszajöttem Magyarországról egyre sűrűsödnek az események. Egy hétig nem tudtam kiheverni az újabb hajnali utazást... Pedig az a házi diólikőrös tejes kávé, amivel életre keltettem magam - örök emlék marad! Mmmmmmmm! Diana - istennő vagy! És, persze, Budapest gyönyörű volt!

Nos, adós vagyok a holland csoport első bulijának leírásásval, a pre-KoniginnenDag sztorijával, nem is beszélve a De Klinkerről... Ezekről kicsit később, most maradjunk a CouchSurfing problematikánál. Tehát a CouchSurfing - továbbiakban CS - egy weboldal: www.CouchSurfing.com. Itt olyan emberek gyülekeznek, akik elég nyitottak ahhoz, hogy vadidegenekkel találkozzanak, beszélgessenek, teázzanak, bemutassák nekik lakóhelyüket, sőt szállást is adjanak ingyen pár napra. Ezek közül semmi sem kötelező, mindenki szabadon dönti el, mennyire szeretne része lenni a közösségnek. Érdemes olvasgatni a "profilok"-at, nekem mindig felmelegíti a szívem, milyen fantasztikus figurák vannak itt együtt. Nos, talán nem írtam le azt sem, hogy elköltöztem, lényeg a lényeg, hogy nem kellett messze mennem, a híd túlsó oldalán lakom most, Nikkie-vel - akitől a szobát bérlem, és Hadewych-hel, aki szintén bérlő és belga, és csak 3 hónapra jött ide szakamai gyakorlatra. Nikkie nagyon aktív a CS-ben, nem csak úgy mint én meg a Dani, hogy nyomulunk a programok szervezésében és a részvételben, hanem sokszor alszanak is nála CS-tagok. Most éppen egy ír lány jelentkezett be két éjszakára. Szeptembertől itt fog lakni és tanulni a városban, erre járt valamiért, így azt gondolta, kicsit ismerkedik a hellyel. Beosztottuk, hogy csütörtökön én bébiszittelem Tracy-t, pénteken napközben Nikkie, este pedig Hadewych viszi el egy koncertre, szombaton meg indul már Amszterdamba. Mivel tudtam, hogy nem tudom meghívni a leányzót enni, ezért reggel nekiláttam főzni. Paprikás krumplit csináltam, pirinyót csípős lett, mert elfelejtettem, hogy a chili paprika az nem a szögedi édes-nemes... A második fogás mini palacsinta-torta lett appelstrooppal megkenve. (Az appelstroop klasszikus holland almaszirup, színe mint a jó magyar szilvalekváré, íze édes, mint a méz. Ha nincs kéznél Nutella, ezt is jól lehet kanalazni lelki bánat esetén. :)) Közben volt ihletem a szobám átrendezésére, ami nálam halaszthatatlan, ha "rám jön", úgyhogy már nem ilyen:

Később még lesz ennek jelentősége, ekkor még csak annyi volt, hogy később indultam el, mint terveztem. Már 3/4 3 volt, mire a szalonba értem, kikötöttem a bringámat, leraktam az ennivalót és futottam az állomásra Tracy-ért. A Starbucks kávézóból küldött üzenetet, hogy nem kell sietnem, vár rám, kávézik. Mondanom sem kell, nem volt időm ránézni a profiljára a honlapon, így nem láttam a képét sem, valamiért egy szőke lánykát próbáltam felszedni, aki nem akart velem jönni, hiába szólongattam szépen, hogy "Tracy! Tracy!" Na, de ilyenek a szőkék! A barna lány két asztallal arréb, bezzeg, felismerte a szituációt, és bevallotta, hogy ő itt az írországi emberünk. Nagy hátizsák, kis görgős bőrönd, elhordott edzőcipő, rongyos farmer, sűrű vöröses, de sötétbarna haj, "rosszcsont vagyok" orca. 23 éves, mezőgazdász, az alternatív növénytermesztési módok iránt érdeklődik. Jól jön, hogy a farmon már megismerkedtem a permakultúrával, így tudok kérdezni okosakat! Irány a szalon! A főnök és a thai lány éppen végeztek egy dupla masszázzsal - két ember masszíroz két embert egy szobában, egyszerre -, mikor odaérünk. Hozzák a formájukat, Sangwan elénekli, hogy "Just say: Hello!", Peter mindjárt leáll-leül Tracy-t faggatni, majd el is magyarázza, hogy kicsit megszeppentnek látja, és próbálja feloldani a zavarát a "girlfriend"-emnek. Na, erre beszólok neki, hogy még csak öt perce ismerem, és nem volt időm elcsábítani, így nem a barátnőm - még. Ebből mindig gond van, hogy a nőbarát meg a fiúbarát az angolban ugye a párodat jelenti, nem a sima barátodat. De ha a sima barátokról beszélünk, akkor meg rá kell kérdezni, hogy az most lány vagy fiú, ha éppen a névből vagy a szövegből nem derül ki... Elröhögcsélünk ezen egy darabig, megteáztatom őket, jó a hangulat, úgy gondolom, itt az ideje előállni a vadított krumplival. Mivel Sangwan sokszor hoz be thai ételeket és Peter is rajong a csípős kosztért, nem aggódom csak Tracy-ért. De mindenki állja a sarat. Sangwan a recept után érdeklődik, és a palacsinta-torta ötletét is fenomenálisnak találja. Mindezt a szokásos módon tárgyaljuk meg, azaz én angolul beszélek hozzá, ő pedig hollandul válaszol nekem, és nagyjából fogalmunk sincs, hogy a másik megértette-e, amit előadtunk. Igen elégedett vagyok a helyzettel, a "bolondok" megint jól érzik magukat együtt. Elviszem Tracyt sétálni a városba. Elég kegyes az idő, és neki sincsenek túlzott igényei, beéri azzal, hogy nem esik, nem zavarja, hogy napsütésben 22 fok van, mikor elmegy a Nap, a szél meg fújni kezd, akkor meg 12. A folyó - Waal - csodaszép, elmegyünk a parton az egyik hídtól a másikig, aztán visszafelé már a benti részen, a bevásárló utcákon jövünk vissza, én igyekszem megmutatni amit ismerek már. Aztán csak elkezd esni, befutunk a Grand Cafe Moenenbe, ahol már ismerős vagyok, mert itt szokott lenni a havi CS találkozó. Pont jó, hogy Tracy is megismeri a helyet.

 A törzsasztalunkhoz (stamtafel) ülünk le, nagyon hangulatos a bordó plüssfotelekkel, mécsesekkel a borús szürkeségben. Elmesélem neki Mariken és az Ördög (Moenen) történetét. Ez Nijmegenben az alapsztori, az árlistán is szerepel Moenenbeer és Marikenbeer.

Később kimerészkedünk, már napsütésben nézzük meg az elkárhozott majd megtért leányzó szobrát, amely szintén itt áll a Vásártéren (Grote Markt). Körbejártuk a közeli parkot, megállapítottuk a fákat. ( Egyszer Ausztriában nyaraltunk, mikor kicsik voltak a gyerekek. Volt a szállodának egy kis farmja, "állatsimogató" a kicsiknek. Mikor odaértünk, láttuk messziről, én mondtam, hogy nem tudom megállapítani, hogy kecskék vagy birkák vannak a kerítésen túl. Becuccoltunk, és a gyerkőcök kérték, hogy most akkor "menjünk, állapítsuk meg a kecskét".) Jó, ha az ember visz magával szakértőt ilyen helyekre. Közben jelentkezett Julia, az ukrán lány, akivel eredetileg együtt béreltük volna a szobát, míg Hadewych el nem megy, de Juliám rájött az utolsó percben, hogy ő mégis inkább a barátjánál fog lakni Amszterdamban. ebből aztán lett egy kis feszültség, de igyekeztünk kulturáltan megtárgyalni Nikkie-vel és egymással, hogy az ebből adódó veszteségeket hogyan osszuk meg. De nincs harag, az úttörő ahol tud, segít (kiskorúak kérdezzetek, Gyöngyi néni elmeséli szívesen, hogy ez mit jelent!), tehát megyünk matracot cipelni a second handbe este nyóckor, mert itt most is dívik a bevásárló - nekünk most eladó - csütörtök, és 9-ig nyitva vannak a boltok.
Juliának nagyon tetszik, hogy ír rabszolgát is hozok, nekem kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, mert Tracy 3 órát aludt, egykor kelt... De hát egy ír állja a sarat. Sajnos a két matracból csak egyet vesznek be, azt is potom pénzért (a jó oldala, hogy roppant olcsón lehet itt használt cuccokhoz jutni minden ilyen boltban!), de a másik matrac a nyakunkon marad. Itt nem aza módi, mint otthon, hogy tedd ki az utcára, két percen belül úgyis lába kél... Tilos kirakni bármit is, bírságolnak. Én felelőtlenül azt ígértem, Juliának, hogyha gond lesz, akkor bevisszük a szalonba maradékot, de úgy gondolom, ez már akicsit már sok lenne a főnökömnek. Baktatunk a matraccal, 7-8 húszéves-forma srác jön szembe udvaribolond kalpagbna, láthatólag nem szomjasak már, valamit ünnepelnek. A legvidámabbnak - és leghelyesebbnek :) - odaszólok, hogy lájkolnának-e egy darab matracot? Természetesen igent mond, miközben valamelyik józanabb próbál tiltakozni. De az én legényem, már dobja is a földre a cuccot, és heveredik lefelé a söröző előtt, ahova épp készülnek a többiek bemenni. Na, olajra lépünk, Julia csendesen visítozik, hogy én tiszta őrült vagyok, szegény gyerekeim... Tracy nyugtatja, elfogadták, már az övék a matrac, övék a gond. Julia csak menjen szépen haza, fogja a cuccát és üljön fel az amszterdami gyorsra. Elbúcsúzunk, felkapjuk a szalonban a motyónkat, és elindulunk végre haza. Busszal. 9 körül érkezünk meg, Hadewych van otthon, beszélgetünk, aztán 10 körül az alvás mellett döntünk. Tracy a nappaliban alhat Fatboy-jal.

Ez egy babzsák izé, jó nagy, jó rajta aludni. Már, ha hagyják az embert. Mert miután még gépeztem egy kicsit, és végre ágyba bújtam 11 után, csengetés hallatszott. Lapítottam, hátha Hadewych kimegy, de nem reagált. ( Itt sem a hang sem a hőszigetelés nem divat, tehát a sóhaj is átjön...) Ó, máj gád, újabb csengetés, csak nekem kell felkelnem, futok az ajtóhoz, Nikkie érkezik. Nekik egy kapukulcsuk van, én vagyok a kiválasztott, aki sajáttal rendelkezik. Ő úgy gondolta, még ébren vagyunk... Vázolom neki a nap eseményeit, próbáljuk a másnapot is összerakni. Újra próbálkozom a lefekvéssel, de nemsokára kopog Nikkie-m, valamit mondani szeretne még. AMúgy is szemüveges, sötét is van, egy idő után realizálom, hogy az ellenkező oldali falhoz beszél, mert nem realizálta, hogy átrndeztem a szobám, és máshol van az ágyam. Utána már azért nem tudok aludni, mert ezen röhincsélek magamban. Pedig másnap kelés van, mert megyek dolgozni. Busszal, mert a bringát a szalonban hagytam. Várom az estét, hogy DAnival jógázzunk meg lelki életet éljünk, mert mély spirituális felismerésekre jutottam a saját életemmel kapcsolatban meg az emberiség sorsával kapcsolatban is. Ahogy a Fókuszban mondanák: "akkor még nem sejtette, hogy ez a nap más lesz, mint a többi..." Tehát délután a szalonban dagonyáztam, Dani üzenetére várva, mikor is lemondta a találkozót, hogy ő most a kolumbiai leányzóval cicázna inkább! Milyen tempó ez kérem? Megsértődöm, persze. A bennem élő oroszlán nem tűri az ilyesmit. Jó, hát akkor ma magányos estém lesz, elmegyek futni, a folyó másik partját még úgysem fedeztem fel, aztán meg blogolok végre. "Ha a Jóistent meg akarod nevettetni, beszélj neki a terveidről!" Hazaérvén Nikkie óvatosan jelenti, hogy vendég van. Akarok-e vele találkozni? Hadewych török pasija érkezett meg meglepetésként. Hát, hogyne! A nyakába ugrok, látszik, hogy örül a reakciónak. Igen, tegnap még meghallgattam este Hadewych-et is arról, hogy komolyan beszélgettek, és nem tudja, hogyan fogják tudni megoldani, hogy együtt éljenek, hogy legyen munkájuk, és nagyon hiányoznak egymásnak, de lehet hogy eljön a srác jövő héten, mert szülinapja lesz... Szóval most itt áll Ali teljes életnagyságban - amúgy ott szokott lenni a laptop monitorján esténként a konyhában, míg Hadje főz, tehát már ismerem :) - és mindjárt vissza is zuhannak a kanapéra, hogy egymásba boruljanak ismét. Az asztalnál Nikkie, Tracy és Nikkie legjobb barátja, Roos, egy nagydarab, roppant jókedélyű leányzó üldögél irigykedve és kissé zavartan. Most mi legyen? Ezek itt nem fognak koncertre menni, az biztos. Először közös főzőcskézés a terv, de aztán belátjuk, hogy jobb, ha egyedül hagyjuk a szerelmeseket, így az a döntés születik, hogy mivel Roos egy szép kis házat bérel, és Nikkie amúgy is ott aludt volna, Tracy és én is csatlakozunk a csajos estéhez.A három lány kocsiba ül, útközben bevásárlást terveznek, én is odaadok némi alapanyagot az én készletemből - már nekem is van! - meg rájuk bízom a hálózsákomat is, és elindulok a megadott irányba bringával. Kellemesen langyos az este, a folyó (Waal-Maas canal) mellett kell végigkarikáznom a negyedik hídig. Alig van mocorgás, néhány kutyasétáltatóval találkozom csak. Meghatottan érkezem a házikóhoz. Megint a csodák útját járom. Pár házra gyönyörű kis templom, míg a lányokat várom, gyengéd harangszó és gyönyörű naplemente fényei köszöntenek. Hála, hála, hála. Valaki bentről ugatni kezd. Kis tacskószerű méregzsák tűnik fel az ablakban. De közben érkezik a fehér "ótó" - ezt ilyen debreceniesen ejtik itt - a csajokkal és betódulunk a konyhába. A kutyus az első sokk után kis tündérnek bizonyul - Csipi névre hallgat - és megkapja tőlem a jól megérdemelt masszázst. Közben készül a valami, sok zöldség sülve kis csirkehússal, gyömbérrel, kókusztejjel, mazsolával, magokkal vadítva. Meg rizs. Olasz édes könnyű bor is van a vacsihoz. Persze, a pasikról folyik a szó, nem tudjuk kiheverni Ali romantikus megérkezését. Hadje nem hitt először a szemének - mondják a lányok, majd sírtak mindketten egy kicsit... Oh... Fél egykor már pilledünk, de az idő még mindig szép, pont alkalmas az idő a kutya sétáltatásra. Vagy Csipi sétáltat minket? Én Roos csizmájában megyek. Szerencsére 41-es lába van, így nem kell magas sarkúban tipegnem.Visszatérve benyomunk némi csipszet, mert fő az egészség. Megint nem sikerült tízkor ágyba kerülni. Aludjunk, mert 11-kor masszázsom van... Egész jól kelek, már hétkor ébren vagyok. Tejes kávét csinálok magamnak, mert bár Roos tea-mániás, nem találok semmit, ami vízforralóra hasonlítana. A Senseo kávéfőzőt meg jól ismerem, szóval megint győzött a sötét oldal! Találok egy répatorta receptet, bögrés, jónak tűnik, lemásolom. Mivel a kapu zárva, nem tudok a kerten át kimenni a biciklimmel, becipelem a lakásba - nem merem tolni, mert Roos előző nap vaxolta fel a padlót - és kirakom a bejárati ajtón, mert azt be tudom csapni magam utáőn, kívülről nem kulcsos. Mikor végre felcuccoltam mindent, megjelenik Roos. Na, legalább van kitől megkérdezni, merre is kell mennem. Elmondja, de látja, hogy no in put, ismételd, mondja határozottan... Jó, még magyarul se megy a jobbra-balra- nemhogy angolul!  Szerencsém van, nem túl nagy a szél, és végül olyan helyre keveredek, amit már ismerek, és ahonnan nincs messze a masszázs szalon. Gyorsan zuhanyozom, Sangwan addig előkészíti a nagyszobát. Én is felveszem a bordó thai nadrágot, Sangwan igazi orchideát tűz a hajába, a műorchideás hajcsatját odaadja nekem. Nagyon professönelnek nézünk ki. Házaspár jön, másfél órás masszázst kértek. Szépen belelazulnak, bár az én specialitásom a relaxálós figura, amibe beleolvadnak, thai barátnőm azért ad a férfiaknak rendesen. A vendégek elégedetten távoznak, én is megpróbálom magam összeszedni. Találkozóm van egy férfival a CS honlapról. Egy lánynak válaszoltam, aki főzni szeretne tanulni, hogy jöjjön csak, erre ez a fickó is cstalakozott, hogy érdekelné őt is a dolog. Kicsit zavaros, mert nem lehet tudni, hogy hívják, milyen nemzetiségű és hány éves? Habibi nem egy név, ugye (jóbarátot jelent az araboknál), életkornak 104 van megadva, születési helynek Kenya, de inkább indiai vonású az meber és cigánynak mondja magát. Ezt rakjuk össze! Tehát a Lux kultúr-mozi-café a helyszín, valamilyen internetes csapat ez is, expat találkozó van havonta. Látom hol ülnek, de úgy érzem, nem bírok bemenni, kicsit szüneteltetném a szosölájzingolást.  Habibi megérkezik 20 perc késéssel. Szerencsére meghív forró csokira, mert amúgy ebédhez nem jutottam, ezzel elleszek egy darabig. elmesélem az előző két napot neki, aztán ő körbejárja az asztalt, cseveg. Én lapítok beérem azzal, hogy a főszervező lenygel csajszinak bemutatkoztam, aki mindjárt közölte is, hogy vannak Magyarországon élő rokonai. Nagyon helyes nő, szőke, babát vár. Szóval folyik a szó, vagyunk vagy huszan. Kicsit kellemetlenül érzem magam, mikor végül bevonnak a társalgásba, és elmondom, hogy masszőz vagyok, miközben iker-genetikus és "emberi nyelv számítógépre ültetése" tudósok között üldögélek. De jó fejek, angol, olasz, lengyel emberkék. Sajnos nem volt világos a sztori, de két ázsiai lány is ült az asztalnál, akik egy iskolába jártak. Nem egy időben, de mégis nagy durranás, hogy a világ másik végén összefutsz valakivel, aki ismeri Mari nénit meg az iskolaudvart, ahol játszottál. Két óra múlva elhagyjuk a terepet, kiülünk egy új hely teraszára, jaj, hát nem megint egy szép nagy café latte következik! Habibi a farmról kérdez. HOgyan éltünk Vlierhofban, hogyan folyik a gazdálkodás, milyen a rendszer. Próbálom tapintatosan rávezetni a valóságra. Szó sincs gazdálkodásról, rendszerről meg még kevésbé. Élet van, bio-öko brazil szappan-opera! Mondja, hogy másoktól is ilyesmit hallott... Bepöccenek, megkérdezem, hogy miért nem megyünk el oda, ha már annyira érdekli a hely? Tetszik neki az ötlet, beugrunk az autóba, és irány Vlierhof. Habibi egyébként Thüringiában él, valami falucskában, erdőcskéban, fachwerk házikóban, és az ajtaja nyitva áll, lehet nála lakni, és enni is ad! Muszlim, és hisz abban, hogyha adsz, visszakapod. Jelszava: Hakuna Matata! Tehát félszavakból is megértjük egymást. Megérkezünk, Rob az első akit meglátok. A nyakába ugrok a nyolcvanéves szobrászomnak, de a lakókocsiból nem Sara, a harmincéves barátnő kászálódik ki, hanem egy velem egyidős nőci, aki határozottan nem Saraként mutatkozik be. Később kiderül, hogy Rob és Sara megint szakítottak, de ez a hölgy csak új önkéntes, nem görlfrend. Mezitlábas torzonborz figura érkezik, kicsinyített mása a Harry Potter óriás portásának, két kutyát vezet madzagon. A nagyobbik fekete labrador a barátkozóbb, mindjárt megpuszilgatom, megdögönyözöm. A gazdi láthatólag meg van hatva, ha jól vettem ki a nevéből, görög lehet. Rob mondja, hogy ma nem főz senki, felajánlom, hogy Dominic-kal és Habibivel csinálunk valamit. Szegény Dom álmosan kászálódik elő a lakókocsijából. Aludt volna, ha nem verem fel a régi jelszóval: "Mippie, the queen!" (Mippie volt a legidősebb és legkisebb cirmos az 5 közül, a többi anyukája, mindenki imádta.) Megígérte, hogy jön mindjárt a konyhába. Közben egy német önkéntesbe botlottunk, aki nem igazán értette, hogy mit akarunk - mindenestre előhívta a főnököt, Anutosht. Az ebédlőben Habibi és Anutosh konzultációba kezdtek, én meg Dom meg főzésbe a szomszédos konyhában. Az elmélkedő körhöz csatlakozott Prem Buddha, aki Amszterdamban éli a kommunás-spiris életet, kicsit rendezettebb körülmények közt, mint itt mi éltük. Volt egy jó adag maradék hagymás rizs, raktunk bele borsót meg szójaszószt, vokban pedig mindenféle zökdséget összesütöttünk. Nagyon jó volt újra együtt a konyhában Dommal. Vele is úgy vagyok, mint Sangwannal, fellét sem értem, amit mond (nekem az ő liverpúli tájszólása érthetetlen, neki az én hunglisem...) de azért imádjuk egymást. Az vének tanácsa megváltotta a világot, mi pedig elkészültünk a vacsorával. Körbeültük az asztalt. Megint adatott jó étel, jó társaság. Aztán búcsút mondtam ismét ennek az elvarázsolt kastélynak, és új barátom visszavitt a szalonhoz. Kombi autója van, felajánlotta, hogy hazavisz. Ha, már... akkor... bepakoltam egy szétesett szobainas darabjait meg a festőkészletet, amit Petertől már korábban elkértem, és elnavigáltam Habibit hazáig. Nikkie már a szüleinél volt, mert indulnak egy hétre Olaszországba, csak a szerelmeseket találtam otthon. Elmentem még biciklizni, hogy kicsit kettecskén legyenek, aztán szkájpolással töltöttem az időt, mert elhanyagoltam az utóbbi napokban a családomat és a barátaimat. Megfogadtam, hogy holnap -azaz ma - mindenképpen leírom az elmúlt napok történéseit, hogy lássátok, miért is nincs ideje a blogírónak blogírásra! Talán a négynapos ünnep alatt el tudjátok olvasni, szépen beosztással. Nektek is kívánok élménydús napokat, szép időt, jó falatokat, vidám társaságot! Hakuna Matata és Namaszté!

...ÉS MÉGIS BICIKLIVEL! 2

Isten útjai kifürkészhetetlenek... Hiába ódzkodtam a biciklizéstől, hiába akartam megvédeni magamtól a hollandokat... Valahogyan mégis csak rám talált egy bicikli. Charles, az elegántos kameruni fiú, - akivel együtt járok hollandra, - azt mondta, két bringája van, az egyik egy női bicikli, azt nekem adja. Ez úgy 3 hete történt. Megjelentem nála remegő térdekkel hajnali 10 órakor, hogy átvegyem a járművet. (Charles 5-től éjjel 11-ig mosogat, szóval nem hatkor kel... Amúgy "life sience"-nek hívja azt, amit az egyetemen tanul, főleg laboratóriumban tartózkodik és kísérletezik. Na, ennyit Párizsról.) A szóban forgó bicikli sötét zöld, kissé rozsdás alkalmatosság, nem egy mai gyerek. Némi hálálkodás után nagy levegőt vettem és elindultam a masszázs stúdió felé, mivel az elég közel esik Charles lakásához. Élve odaértem öt perc alatt, így vettem a bátorságot, hogy elinduljak hosszabb útra, azaz haza, Hatertbe. Külváros, mondjuk, mintha Pesten kimennék a Nyugatitól Kőbányára. Csak, persze, itt sokkal könnyebb, mert majdnem mindenütt van külön bicikliút. A megállással voltak gondjaim, mivel itt a népek csak úgy lazán letámasztják valamelyik lábukat a fődre, oszt jó van. Vagy le sem veszik a lábukat a pedálról, megtámaszkodnak az alacsony oszlopon, amin a gomb van a bringásoknak, hogy jelezzék, ha át akarnak menni. Én meg, ugye, mint Malacka a Micimackóban, próbáltam úgy tenni, mintha nem ok nélkül pattannék le a brinyómról a pirosnál, ugrándoztam párat, megigazítottam a táskám stb. Jaj, de ciki. Ahogy elindulok, az sem piskóta... Mikor 10-20 biciklis támad egyszerre a zöldnél, akkor ám észnél kell lenni, hogy ne okozzunk tömegbalesetet. És ezek a kanyarok is... valahogy nem mindig arra mennek, amerre én... Haza jutottam idővel, épségben, egészségben. Michel anyukájáék adtak nekem egy lámpakészletet és egy csomagtartóra akasztható táskát. Elmentem Berthez - új barátomhoz - a szomszéd utcába a szerzeményekkel. Mindjárt beugrott a kamrába, előkapta a szerszámos ládáját, ellenőrizte a különböző alkatrészeket, felpumpálta a kerekeket, felszerelte a lámpákat és adott nekem egy bicikli zárat is. Így készen álltam a következő kihívásra. Joris ugyanis meghívott, hogy aludjak nála, mert anyuka nem lesz otthon pár napig. Tehát becsomagoltam a menetfelszerelést, ami nálam alapból 15 kiló, plusz még némi étel, hogy ne menjek üres kézzel, laptop, ruha, cipő, hálózsák... Jött a nehezített pálya, +30 kilóval biciklizni... Ajaj! Csurom víz voltam, mire Danihoz értem, de nem azért mert olyan meleg volt. Bár sokszor ábrándoztam róla, milyen jó lehet szép ruhában lobogó hajjal biciklizni, most valahogy nem lubickoltam a "Sörgyári capriccio" fílingben... (Lásd az előző bejegyzést!) Ezek után Danival még jógáznom is kellett. Kezem-lábam remegett. Némi pihenésre szükségem volt, így jó későn indultam Jorishoz, vagyis most már nemcsak a csomaggal való bűvészmutatványomat adtam elő, hanem a sötétben haladás technológiáját is el kellett sajátítanom. A lámpáim égtek, az utcák is jól meg vannak világítva, de azért figyelni kell, mert itt sem jár mindenki működő lámpával, ellenben igen sebesen haladnak, tehát érdemes időben észrevenni, ha közelítenek a kis kengyelfutó gyalogkakukkok. :)
Nos, ez a gyakorlat is sikerült (nájnkommanájn), és azóta töretlen a fejlődésem. A térdeim azért érzik a kihívást, néhány felüljáró is kifog rajtam, de azért napról-napra jobb vagyok.
Her Majesty (Őfelsége) a biciklim megszólítása, mivel Majestic a típusa. Mivel itt az a szokás, hogy a női bicikliket feldíszítik, én sem maradhattam le. Rózsagirlanddal ékesítettem fel a kormányt és pöttyös táskával vidítottam a csomagtartót.

Nem hiszel a szemednek, ugye? Pedig nem csalás, nem ámítás, itt ez a divat! Nézd meg közelebbről! :)

Az nagyon jó érzés, hogy az autósok szinte mindenütt elengednek, és nem anyukáznak, nem dudálnak akkor sem, ha nem tudnak bekanyarodni miattad, és a főúton áll a sor, mert Gyöngyikém éppen erőlködik az úttest közepén a kereszteződésben. De igazából nem tudom, hogy mi a szabályos, és mi nem, csak megérzésre megyek. Eddig még működött. Sajnos, épp a megbringásodásom előtti napon halt meg egy bicikliző kislány, mert elcsapta egy kamion. Láttam a bicikliútról a közlekedési lámpát, ahová a virágcsokrokat rakták. Később megtudtam, hogy egy kamionos eltévedt, rossz sávban állt, rossz felé indult el, nem számított senki arra, hogy nem a szokott irányba megy majd, és a kanyarodó kamion hátsó része kapta el a 12 éves gyereket. A rutin sem ad elég védelmet a szerencsétlenség ellen. Nem elrettentésként írtam le az esetet, csak azért, mert ez is hozzátartozik a képhez, nem csak a kidíszített csajos kerékpárok. Ez most egy ilyen bejegyzés, nincs "happy end" a végén... Talán majd legközelebb...

Utóirat: Köszönöm a jelzéseket, hogy hiányzik a blogom. Sok témával adós vagyok, igyekszem pótolni!

ÉS MÉGIS BICIKLIVEL!

Szép húsvéti vasárnapot! Ma meg akartam osztani veletek biciklis élményeimet, mert mégis csak beköszöntött életembe a kerékpár-korszak, bárhogy is tiltakoztam. De nem mentettem el, amit írtam, és míg képeket kerestem nektek a csodálatos "Sörgyári capriccio"-ból, elszállt, amit írtam.

Ejnye-bejnye, Gyöngyikém! Hát, figyelhetnél jobban, mert még így jársz!

Pedig nem erről álmodoztál, ugye? Hanem erről:

Lobogó hajjal, szoknyában suhanni a szélben... Jaj, de szép... És van is hozzá most már két kerék!

Most pár napra elbúcsúzom a biciklimtől, pár óra múlva már Budapesten leszek. A kalandjaimat később tudom csak megírni.

Addig is békés, boldog húsvéti ünnepet kívánok a saját kezűleg festett húsvéti tojások képével mindannyiótoknak!

ÜNNEP - MÁRCIUS 15

Talán hallottad is a hírekben, de ha nem, akkor most elmondom, nagy sikerű gulyáspartival ünnepeltük meg Nijmegenben március 15-ét. Az úgy volt, hogy a CoushSurfing Nijmegen Group - amit itt "hhhrrrup"-nak ejtenek - havi találkozóján felajánlottuk Danival, hogy főzünk a csapatnak egyszer egy igazi gulyást. Nem kellett kétszer mondani, benne voltak a népek, de mivel többen utaztak több felé, nem sikerült februárra időpontot egyeztetni. Akkor aztán jött az isteni szikra, hogy tartsuk március 15-én, ha már... Nekik végül is mindegy, de nekünk van jelentősége. Nikkie azt mondta, neki elég nagy a lakása, a konyhába is beférünk egynél többen, úgyhogy, rajta. Végül is nem a "nagy napon" volt az ünnepség, hanem 16-án pénteken gyűltünk össze. Csütötökön este bevásároltunk már Danival, és a palacsintákat is előre megsütöttem, természetesen a fele adagot leteszteltük ott helyben, nehogy rossz hírét keltsük a magyar konyhaművészetnek. A babot is beáztattuk, mert hosszas egyeztetések után a sok vegetariánusra, a takarékosságra és az egyszerűségre való tekintettel ( mert Évától kezdve mindig a nők bonyolítják össze a dolgokat - kommentelte Dani a javaslatomat a kétfajta gulyásra... ) a vega gulyás mellett döntöttünk. Külön akciózást igényelt a megfelelő méretű edény beszerzése, mivel itt mindig szigorúan kiszámolják, hány adagot főznek, nincs traktálás, nincs zabálás, azt hallottam, simán leültetnek a kanapéra, és befejezik a vacsit, ha netán olyan udvariatlan vagy, hogy evés közben törsz rájuk... Nem kínálnak meg, nem szokás. Tehát, sem otthon, sem a szomszédban, sem Nikkie-nél nem volt talonban 20 literes töltött káposztához, húsvéti sonkához, lakodalmi leveshez megfelelő cucc. Végül  a Klinker-ből kölcsönkértük a 20 literes fazekat, és ők is azt mondták, nem főzhetünk húst benne. ( A CouchSurfing.com-ról és a Klinker nevű helyről nemsokára mesélek nektek, addig csak rágjátok a körmötöket, hogy mik is ezek!) Tehát ott álltunk, mi, a két magyar, Dani meg én, és nekiláttunk!

Jó, lekenyereztük előző este Jorist némi palacsintával, így volt kuktánk is, aki ráadásul félprofi, mert dolgozott már étteremben is. :)

Megegyeztünk abban, hogy az a lényeg, hogy a pörkölt alapot jól megcsináljuk, ha az rendben van, akkor már nagy baj nem lehet. A vendégek folyamatosan érkeztek, Nikkie a tűzről pattant háziasszony irányította az eseményeket.

Mikor már 8 óra felé járt az idő, és legalább huszan tolongtak a nappaliban, kezdtünk kicsit aggódni, mert a bab még nem volt puha. Az illat azonban nagyon hazai volt mindenki bejött szaglászni a konyhába. :) Dani elkezdte a foglalkoztatást, hogy csillapítsa az éhséget. Két teniszlabdát meg két masszázslabdát kellett egymásnak gurigatni, és közben kiabálni annak a nevét, aki felé gurítottad. Ezt ugyan a háromévesek is meg tudják csinálni, de ők tudják egymás nevét az ovis csoportban. Itt ez nem volt ilyen egyszerű. Akinek könnyebb neve volt, annak sokan gurították a labdát, hát én meg Hadewich (aki amúgy Hedvig lenne) nem voltunk top listások... Mikor kivisítozuk magunkat, javasoltam egy kört az információk fixálására. MIndenkinek el kellett mondani a saját nevét és utána azét, aki már elmondta. Tehát: "Az én nevem Gyöngyi, bemutatom a barátomat, Kátját." Véletlenül én kezdtem, tehát nekem csak egy nevet kellett mondanom, de az utolsó embernek már 22-őt. Itt is sokat nevettünk, volt aki már a saját nevét felejtette el a nagy kavarodásban. Szóval: Gyöngyi (na, honnan?), Kátja (Ukrajna) Hadewich (Belgium) Chuk/Minming (Kína), Nikkie (NL), Frank (NL), Sue (Olaszország), Roos (NL), Stephanie (NL), Dávid (Magyarország- hullámozzunk!), Simon (Lengyelország), Diego (Spanyolország), Martin (NL), Marek (NL), Joris (NL), Sil (NL), Leon (NL), Cecil (Törökország), Yasmin (Törökország), Peter (NL), Philip (NL)...  Tényleg megtanultuk! Hoera! Hurrá! Szerencsére a tervezett időpontra, fél 9-re tökéletes lett a levesünk.

Azért nem engedtük rögtön oda a falkát a kondérhoz, előbb meg kellett hallgatniuk Freddie Mercury  és Gyöngyikém előadásában a "Tavaszi szél vizet áraszt" c. opuszt, és azt is elárultam nekik, hogy én bizony nemcsak most énekelem Freddie-vel a dalt, hanem a YouTube-ról is szól a hangom, ha nem is tűnik ki a tömegből... Mert, hogy 25 éve az én 20. szülinapomon volt ez a koncert és én ott voltam... Hát, igen, régi szép idők! Bizony, bizony, Gáluska Galagonyeva! A fiatalságunk, az előző évszázad... Ööö... Évezred...
Dani mesélt nekik kicsit a forradalomról, a kokárdáról, aztán megkezdődött az evészet. Mindenkinek hoznia kellett saját tányért és kanalat, mert ezen tárgyak felhalmozását sem viszik túlzásba.

Szép napközis sorban állás következett, majd helyfoglalós játék, mert szék sem volt sok. De sok jó ember kis helyen is sok jó ember, ahogy a mondás tartja. Szépen fogyott az anyag. :)

Majdnem a fazék aljára értünk... Pedig nem volt kicsi az adag... :) Ugye?

 

Szerencsére már átmelegedett a kis grillben a palacsinta. Egy adag túrós és egy adag baracklekváros várta  a tepsiben a sorsát. Györgyi néninek ezúton is köszönjük a csodálatos debreceni lekvárt, ami édes, mint a napfény. Csak a sütőpapír árválkodott a magában, mire én odaértem, hogy megkérdezzem, elég finom-e?

Még, jó, hogy előző nap mi frissen ettük, így nem fájt a szívem annyira. Meg nem is volt igazi a túrós azzal a gezemicével, amit itt adnak, valljuk be őszintén. Nem baj, majd Húsvétkor otthon pótoljuk! Itt viszont folytatódott a csapatépítés. Haj, azt kifelejtettem, hogy még a labdadobálás előtt is volt egy játék. Daninak van egy pakli kártyája, amin gyerekkönyv-illusztráció jellegű képek vannak, elég mély dolgokat mozgatnak meg a tudatalattiban. Önismereti játékot lehet velük játszani. Például - hogy legyen valami elképzelésetek a dolgoról - az egyik képen egy király látható, alul kőszobor, deréktól felfelé meg igazi ember. Körülötte csillámfelhő játszik, úgyhogy benned dől el, éppen megkövül vagy életre kel. Mindenki kapott 5 lapot, és szépen körbe ,mentünk. Egy kártyát le kellett tenni, és mondani hozzá egy mondatot. A lényeg, hogy valamilyen összefüggő történet alakuljon ki a végére. Na, volt itt minden... Óriás asszonyok, repülő kastély, Jancsi és Juliska, a sötét oldal, levelekkel borított postás az éjszakában... Persze, mindez nagy rehegések kíséretében. Ráadásul több szálon is futott a cselekmény, kanyarogtak, tekeredtek a kártyalapok. És ez csak a bemelegítés volt. Ezután jött a térdcsapkodós körjáték. Aki tudja, miről van szó, az el tudja képzelni, aki nem, annak majd otthon megmutatom, mert nagyon vicces. Ezen is jól szórakoztunk és jól ki is fáradtunk. Jött a szokásos dumaparti kis csoportokban. Sajnos a laptophoz nem volt hangszóró, úgyhogy Lajkó Félixet elnyomta a beszélgetés zaja. Én ugyan próbáltam kezdeményezni a táncolást, a lányokban lett is volna hajlandóság Yasmin vezetésével egy hastánc bemutatóra, de aztán a technikai hiányosságok miatt úgy döntöttünk, majd a következő megmozduláson látunk ennek neki egy török est keretében.

Éjfél felé kezdtek elszállingózni a vendégek nagy hálálkodások közepette. Remélem nem azért, mert elénekeltem a "Nem,  nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el" nótát. Azért még vagy tízen maradtunk, és vérfarkasost játszottunk. Egyáltalán nem olyan szörnyű, mint amilyen a neve, nagyon jó kis játék, állítólag hasonló a maffiához, de én azt sem játszottam soha, szóval ehhez nem szólnék hozzá. Picit azért pilledt volt már a csapat, nem voltunk überaktívak a farkasok-városlakók harcban. Pedig Roos és Stephanie nagyon jól vezették a játékot. A várost ezen az estén a tiszteletünkre "Csopák"-nak hívták. :)

Én is elvesztettem a fonalat kettő óra felé. Nagyon elmagyaráztam Nikkie-nek, hogy tartson velem, mert én nem vagyok vérfarkas. Dani szólt, hogy jól van, jó ez a lendület, de talán nem magyarul kellene heveskednem.
Nem csoda, hogy Nikkie úgy nézett ki a fejéből - és nem volt fű a buliban, se más, csak a gulyás... - ahogy:

Azt hiszem, történelmet írtunk a CS Nijmegen Group ezután aktívabban működik majd, és a magyaros vendéglátás lesz az etalon. Hálával emlékeznek meg rólunk, és 20-al többen hallottak most már a világban az 1848-as magyar forradalomról. Az éjszakában nem voltak ilyen emelkedettek a gondolataink, viharverten, de nagyon elégedetten baktattunk haza a hídon át Danival, az óriás fazekat cipelve a csillagok alatt...

Utórezgés:  Hogyan mosogatnak a férfiak?

Te, Peter, hogy is van ez a dolog ezzel a mosogatással?

Várj, kölcsön veszem Philip szemüvegét, mert ez tudományos feladat!

Na, akkor figyelj, magyarázom!